Újabb útikönyv Nagyváradról


Nagyvárad- Szerda délután a filharmónia előcsarnokában egy sajtótájékoztató keretében bemutatták Ovi D. Pop reklámügynökségének kiadásában megjelent Nagyváradi útikönyv című háromnyelvű brosúrát.

Nagyvárad- Szerda délután a filharmónia előcsarnokában egy sajtótájékoztató keretében bemutatták Ovi D. Pop reklámügynökségének kiadásában megjelent Nagyváradi útikönyv című háromnyelvű brosúrát.

Házigazdai minőségében Tódor Albert, a filharmónia igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, arra hívva fel a figyelmet, hogy az általa irányított intézmény és Ovi D. Pop fotóművész, reklámügynökség-vezető közötti együttműködés nem új keletű, jelenleg például a hetente frissülő fényképekből összeállított kiállításai várják a hangversenyterem előtti folyosón a zenekedvelőket.
Ovidiu Mureşan alpolgármester felidézte, hogy idén júliusban tanácsi határozat született egy olyan egyesületnek a létrehozásáról, mely a turizmust népszerűsíti, szeptemberben pedig az alapító okiratot is elfogadták. Ehhez nyújt nagy segítséget az Ovi D. Pop gondozásában most megjelent hasznos útikönyv, mely úgy ábrázolja, illetve mutatja be Váradot, hogy vonzó legyen az idegenforgalom szempontjából, és a turisták visszavágyjanak ide. Az elöljáró ugyanakkor azt is megjegyezte: az egyesület alapításának ötletét a strasbourgi minta adta, ahol e téren kitűnően együttműködnek a hatóságok, a turisztikai ügynökségek, a vallásos entitások és a civil szervezetek. Hangsúlyozta: a tegnap bemutatott kiadványból a váradi Polgármesteri Hivatal is vásárolni fog, és terjeszteni fogja például a jövő januári bécsi, majd a márciusi budapesti nemzetközi vásáron.

Három típus

Ovi D. Pop kifejtette: 2004-ben jelentette meg az első turisztikai útikalauzt, hasonlóra 1977 óta nem volt erre példa. Azóta több mint 20 ezer példány fogyott el a különböző témájú turisztikai brosúrákból, melyekből bőven jutott külföldre is. Alapvetően három típust állít össze ezekből önerőből, illetve baráti kölcsönökből: a kisebb méretű térképeket, útmutatókat főleg tanintézeteknek szánja, a középméretűekkel a turistákat, helyhatóságokat és közintézményeket célozza meg, és egy nagyobb méretű monográfia is készül Bihar megyéről.
A mostani legújabb, román, magyar és angol nyelvű útikalauz a középső kategóriába tartozik, és a 6. kiadás. Négyezer példányban nyomtatták ki, és 30 lejbe kerül. Mától kapható a városközpontban található elegánsabb újságosbódékban, a színház melletti turisztikai információs központban, a városháza tornyában és egyes könyvüzletekben.

Ciucur Losonczi Antonius