Varadinum Nemzetközi Fotószalon: díjazták a legjobbakat


Ebben az évben 52 országból 428 alkotó összesen 5.387 alkotással jelentkezett a Varadinum Nemzetközi Fotószalon által meghirdetett pályázatra, de Romániai szintjén a szalon is előkelő helyet foglal el a legfontosabb fotóegyesületek pártfogása révén.

Ebben az évben 52 országból 428 alkotó összesen 5.387 alkotással jelentkezett a Varadinum Nemzetközi Fotószalon által meghirdetett pályázatra, de Romániai szintjén a szalon is előkelő helyet foglal el a legfontosabb fotóegyesületek pártfogása révén.

Ez áll a díjak nagy száma mögött is, hiszen a Varadinum Fotóklub mellett mindegyik, előbb említett egyesület díjakat ajánlott fel. A verseny öt kategóriában folyt: open color, monokróm, akt, természet és utazás kategóriákban. Az egyik legértékesebb érem (ha nem a legértékesebb) a Varadinum Fotóklub által felajánlott volt: a nagyváradi vár alakja nyomán ötszögű érmet 24 karátos arannyal futatták. A zsűri a szokásostól eltérően két hazai és három külföldi (Portugália, Írország, Olaszország) fotóművészből állt – mondta el Ovi D. Pop, a nagyváradi fotóklub elnöke. A legjobb alkotónak járó díjat (akinek legtöbb művét fogadták el) a Hong Kong-i Arnaldo Paulo Che kapta, az első alkalommal odaítélt „Legjobb romániai alkotó” címet pedig a bukaresti Marian Plaino kapta, aki egyben egyik legújabb tagja a Varadinum Fotóklubnak. Az ő alkotása látható a szalon díjazott alkotásait bemutató album borítóján is.

Díjazás díjazottak nélkül

A csütörtök délutáni díjazás – amelyen az aranyérmes alkotások is megtekinthetőek voltak – szimbolikus jellegűnek mondható, hiszen egyetlen díjazott sem tudod eljönni, családi okok miatt még a hazaiak sem. Így a díjazottak postai úton kapják meg érmeiket. Az ünnepi alkalmon felszólalt Meleg Vilmos, a Nagyváradi Filharmónia igazgatója, aki elmondása szerint örvend annak, hogy a második alkalommal megrendezett nemzetközi fotószalonnak is a filharmónia adhatott helyszínt, és reményét fejezte ki arra nézve, hogy a továbbiakban is jó együttműködés jellemzi majd az intézmény és az szervezet közötti kapcsolatot. A továbbiakban Adela Rusu alelnök és Ovi D. Pop elnök ismertette a fotószalon, a díjazás részleteit, illetve Ionuț Chiș (hegedű) és Radu Herțe (gitár) konzervatóriumi hallgatók zeneműveket adtak elő. A kiállítás két hétig látogatható.

János Piroska

Varadinum Nemzetközi Fotószalon: díjazták a legjobbakat